Idézetek

1.

“… Jól csak a szívével lát
az ember
ami igazán lényeges, az
a szemnek láthatatlan.”
(De Saint – Exupéry)

2.

” Érd el persze énvelem
az ősz hajak öreg korát,
de az ne legyen más,
mint álarcban az ifjúság.”

3.

” Sorsunk egybefont,
Együtt megyünk tovább,
Az élet viharában,
Te vigyázol reám.

Köszönöm, hogy szeretsz,
Hogy hiszel Nekem,
Hogy megosztod velem,
Az életed.”

4.

” Tegnap iskolába jártunk,
Holnap az élet útjára
kell állnunk.
Egyedül céltalannak
láttuk,
együtt szebb lesz –
megpróbáljuk.”

5.

” Egy életre elköteleztem magamat,
választottam. Mostantól kezdve
nem az a célom, hogy azt
válasszam, aki tetszik nekem,
hanem, hogy annak tetsszem,
akit választottam.”
(Alain)

6.

“Örömöt nem nyújt az élet,
csak te nálad, csak tevéled!
Mint buborék széjjelpattan,
ha osztályos nem vagy abban!
Az ég és föld bús, kietlen,
s ami rá van rakva ékül:
a boldogság gyötrő álom
benne nékem nálad nélkül.”
(Tompa)

7.

“Amikor megszólal az orgona zenéje,
Elhangzik mindkettőnk száján az igen,
Sorsunk akkor eggyé forr majd össze,
Szeretni akarlak és megtartani,
mindörökre.”
(Ady Endre)

8.

“Mi nem hirdetjük fennen hangos szóval,
Csak Te, csak Én, örökké és holtomiglan,
Mi megpróbálunk boldogok lenni,
Lelkünk mélyén őszintén igazán szeretni.”
(Stendhal)

9.

“Csókot, csókra adjon aki hű nem álnok,
Aki büszke arra, hogy mellette állok,
Aki míg én alszom őrködik könnyezve,
És ha ébren vagyok kacagó a kedve.”
(József Attila)

10.

“Eljegyeztelek nehéz szerelemre,
Téged ki hű vagy és halk mint az ég,
S fölesküszöm most szelíd szép kezedre,
Hogy el ne hagyjalak amíg csak élsz!”
(Garai Gábor)

11.

“Társam, kezet nyújtok néked,
Több jóságot, mint pénzt kínálok
Papolásnál és törvénynél előbb magamat:
Te is nekem adod magad? Velem tartasz?
Együtt maradunk, ameddig élünk?”
(Walt Witman)

12.

“Nem szándékom, hogy kérjelek a jóra,
Perzselő szomjat kelteni a jóra: ezért jöttem,
Nem szándékom, hogy hívjalak a jóra
Korgó éhet kelteni a jóra: ezért jöttem.
Nem szándékom, hogy kérjelek és hívjalak…”
(Weöres)

13.

“A pillanatok zörögve elvonulnak,
de te némán ülsz fülemben.
Csillagok gyúlnak és lehullnak,
de te megálltál szememben.”
(József Attila)

14.

“Amikor szeretni már nincs mit bennem,
Akkor nagyon kell, hogy szeress engem.”

15.

“Legyen bármily hosszú az élet,
Sírig tartó boldogságot ad,
Bátran nézhetsz az emberek szemébe,
Mindaddig, míg betartod szavad.”
(Drayton)

16.

“Arra születtem, hogy megszeressenek,
S megszeressem én is azt akit lehet.
Arra születtem, hogy boldog is legyek,
s továbbadjam egyszer az életemet.”
(Adamis Anna)

17.

“Nem tudjuk még, de mégis jó nagyon,
Itt vagy velem s kezed foghatom,
Ezer veszély, szakadék mélye vár,
Le fogjuk győzni, hiszen ketten vagyunk már.”

18.

“Köszönöm az életnek, hogy téged megadott,
Köszönöm a sorsnak, hogy hozzám elhozott.
Áldom az utat, amelyre most lépünk,
Vigyázz rá, hogy róla le ne térjünk.”

19.

“Örömöm sokszorozódjék a te örömödben,
Hiányosságom váljék jósággá benned.”
(Weöres)

20.

“Az emberi boldogság titka,
Ha az ember érzi, hogy szükség van rá.”
(Obrazov)

21.

“Nem akarok tudni másról köztetek,
Csak megfeszített Krisztusról.”
(1 Kor 2,2)

22.

“Tegyél a szívedre pecsétnek…
mert mint a halál,
olyan erős a szerelem.”
(Énekek-éneke)

23.

“Mindennap megszűnik valami,
amiért az ember szomorkodik,
de mindíg születik valami,
amiért érdemes élni és meghalni.”
(Herakleitosz)

24.

“Ígérd meg azt, hogy kezed
kezemből vissza nem veszed,
s, hogy szeretni fogsz akkor is,
mikor már én is vén leszek.”

25.

“Felfedező új földet látogat,
más térképen néz új világokat.
Világod én vagyok, s világom
már te vagy.”

26.

“Amikor megszólal az orgona zenéje,
Elhangzik mindkettőnk ajkán az igen,
Sorsunk akkor eggyé forr majd össze,
Szeretni akarlak és megtartani mindörökre.

Kezem feléd nyújtom, szívem néked adom,
Melyet soha vissza nem kérek.
Szeress egy életen át, úgy mint én téged,
Akkor is ha én már nem élek.”

27.

“Oly sok szépet ígértünk egymásnak
Forrón lángol szerelmünk tüze,
Ha mindíg ily szép lenne az élet,
Tán nem is lenne szükség esküre.

Legyen bármily hosszú is az élet,
Sírig tartó boldogságot ad,
S bátran nézhetsz az emberek szemébe,
Mindaddig, míg betartod szavad.”

28.

“Valóra válik minden álom,
Te leszel hűséges párom,
Mondj igent, s tedd rá életed,
Hogy szavad szent míg a sír eltemet.

29.

Meghajtom magamat, szerelmes szívedhez,
Lehajtom fejemet szerény életedhez,
Életem öröme vígságod legyen,
Bánatunk, fájdalmunk is közös legyen.”
“Karodba hajtom szerető szívem,
Rád bízom most az életem,
Mi leszünk most már csak te meg én
És boldogan haladunk egy biztos cél felé.

30.

Ha majd felemelem a fehér fátylad,
És az elhangzott “igent”
Csókkal pecsételem meg,
Ne ejts könnyet csak halkan szólj,
Ez kettőnk kívánsága volt.”

31.

“Te vagy a nap – én a sugarad
Te vagy a tűz – én a parazsad
Te vagy a kalitka – én a madarad
Te vagy a patak – én a kishalad.
Ha én a rét vagyok – te a virágok
Ha én a víz vagyok – te a csillogások
Ha én az éj vagyok – te a csillagok
Ha én a fény vagyok, csak teérted villanok
Te komoly vagy és erős, én a vidám rabod
Te vagy az uram, és én a tied vagyok.”

32.

“Ígérd meg azt, hogy kezed
kezemből vissza nem veszed,
S szeretni fogsz akkor is,
mikor már én is vén leszek.

Ígérd meg azt, hogy szemrehányást
szíved magába nem fogad,
S nem kéri tőlem soha vissza
Aranyos ifjúságomat.”

33.

“Az élet olyan ajándék, melyet
akkor érdemelsz ki, ha másnak
adod.”

34.

“Ha már nincs erőm a szép szavakra,
ha már nem izgat a szép primadonna,
ha a szerephez már semmi kedvem,
akkor nagyon kell, hogy szeress engem!
Ha már nem dob fel se harc, se játék,
hogyha nem akarom már a másét,
ha hosszú szünet van a jókedvemben,
akkor nagyon kell, hogy szeress engem!”

35.

“Megszűnt a tér: nincs “messze” nincs “távol”
amióta tudom, hogy létezel:
hol éppen vagy, a Föld bármely pontjáról
mindegyik percben hozzám érkezel.

Magányából az “én” és “te” kilábol,
mely külön értelmetlen félbe szel:
csak a tündöklő “én” és “te” világol:
értelmes egy velem együtt leszel.-
Nekem vétek, ha bármiben hibázok,-
Téged óvlak, ha magamra vigyázok!”

36.

“Az élet rögös útján, nekünk találkozni kellet,
Hogy hitben, szeretetben éljünk mi egymás mellett.
Fogd meg hát kezemet, és én veled megyek,
Reád bízom magam, mert nagyon szeretlek.

37.

“Szeretném, ha az életed alkonyán
Ezüst hajjal majd megállsz,
Még akkor is áldanád a napot,
Melyen a sors Téged Velem összeadott.
Ha majd felemelem fehér fátylad
és az elhangzott igent, csókkal pecsételem meg,
ne ejts könnyet, csak halkan szólj,
Ez kettőnk kívánsága volt.”

38.

“Három annyira csodálatos dolog van a világon,
Hogy szinte meg se tudom érteni:
A sas útja a levegőben,
A hal útja a vízben
A Férfi útja a Nővel.”

39.

“Amikor megszólal az orgona zenéje,
Elhangzik mindkettőnk ajkán az igen,
Sorsunk akkor eggyé forr majd össze,
Szeretni akarlak és megtartani mindörökre.

Sorsunk összeforrt együtt megyünk tovább,
Az élet viharában te vigyázol reám,
Köszönöm, hogy szeretsz, hogy hiszel nekem,
Hogy megosztod velem az életed.”

40.

“Az vagy nekem, mint testnek a kenyér
S tavaszi zápor fűszere a földnek,
Lelkem miattad örök harcban él,
Mint a fösvény, kit pénze, gondja öl meg,
Csupa fény és boldogság büszke elmém,
Majd fél: az idő ellop, eltemet;
Csak az enyém légy, néha azt szeretném,
Majd, hogy a világ lássa kincsemet;
Arcod varázsa csordultig betölt
S egy pillantásodért is sorvadok,
Nincs más, nem is akarok más gyönyört,
Csak amit tőled kaptam és kapok,
Koldus – szegény királyi gazdagon,
Részeg vagyok és mégis szomjazom:”
(Shakespeare)

41.

“Akarok neked lenni az élet,
A levegő mely téged éltet,
A simogató megértő szeretet,
Mely munkádban segít és vezet.
Akarok lenni neked az álmod,
Hogy mikor fejed álomra hajtod,
Akkor is mindig veled leszek,
S ha pályánk a vége felé közeleg,
Hulló csillagokká letűnni veled.”

42.

“Egy életen át szeretnék veled élni,
Örömet és bánatot együtt elviselni.
Két odaadó szívnek e világon könnyebb,
Nehézséget leküzdeni, nem ismerve könnyet.”

43.

“Nem ígérek kincset, csillagot,
csak egy hű szívet adhatok,
érzem másé nem lehetsz,
én is csak a tied, ha örökké szeretsz.”

44.

“Karodba hajtom szerető szívem,
Rád bízom most már az életem,
Mi leszünk csak ketten, te meg én,
s boldogan haladunk egy biztos cél felé.”

45.

“Jó érezni azt, hogy szeretlek
Nagyon és egyre jobban,
Ott bujkálni a két szemedben,
Rejtőzködni mosolyodban.
Érezni, hogy szemeid már
Szemeiben élnek és néznek
S érezni azt, ha szép, veled szép
És csak veled teljes az élet.”
(Juhász Gyula)

46.

“Most valóra válik minden édes remény,
Mely ott él szívünk rejtekén,
Az élet tárt karokkal vár,
Hogy szép lesz-e csak rajtunk áll.”

47.

“Szeretlek, de százszor jobban szeretni akarlak,
osztozni veled mindenben és minden időben,
könnyben, kacagásban, szenvedésben, örömben,
Hogyha kifárad a test és elhal a lélek,
bátran mondhassuk –
gyönyörű volt számunkra az élet.”

48.

“Előttünk áll a jövő, a titokzatos,
Ki tudja mennyi örömet gondot rejteget
Egyben hiszünk, kéz a kézben indulunk,
S szerelmünk a boldogság felé vezet.”
(John Paul)

49.

“Tanúm legyen az ég,
A föld, a tenger,
A sok madár, a hal, minden ember,
Neked adom a szívemet, senki másnak,
Az életemet meg mellé ráadásnak.”
(J. W. Goethe)

50.

“Akit párodul melléd rendelt az ég,
Becsüld meg, szorítsd meg kezét,
És ha minden álmod valósággá válik,
Akkor se feledd el,
Légy hű mindhalálig.”
(Madách)

51.

“Megpróbáltalak levegőnek nézni,
De rájöttem, hogy levegő nélkül, nem tudok élni.”
(John Lennon)

52.

“Én esküszöm téged szeretlek,
El nem hagylak míg szívem dobog,
S szívem ha majd el is temetnek,
A síron túl is szeretni fog.
Ha majd felemelem fehér fátylad,
És az elhangzott igent, csókkal pecsételem meg,
Ne ejts könnyet, csak halkan szólj,
Ez kettőnk kívánsága volt.”

53.

“És eljegyeztelek téged magamnak örökre,
és pedig igazsággal és ítélettel, kegyelemmel,
és irgalommal jegyeztelek el. Bizony hittel
jegyeztelek el magamnak és megismered az Urat.”
(Hóseás 2:18 -19)

54.

“Igézve álltam, soká, csöndesen,
És percek mentek, ezredévek jöttek,
Egyszerre csak megfogtad a kezem,
S alélt pilláim lassan felvetődnek,
És érzem: szívembe visszatér
és zuhogó, mély zenével ered meg,
mint zsibbadt erek útjain a vér,
A földi érzés: mennyire szeretlek!”
(Tóth Árpád: Esti sugárkoszorú)

55.

“Téged szeretlek,
Hogy te szeretsz nem is olyan fontos,
Két ember és mind a kettő bolondos,
Mi lesz velünk eldönti talán
A sors, e bölcs e gondos.”
(Ady Endre)

56.

“Én nem tudom mi ez, de jó nagyon,
elrévedezni némely szavadon,
mint alkony ég felhőjén, mely ragyog,
és rajta túl derengő csillagok.”
(Juhász Gyula)

57.

“Mély álmából szívem mérlegét
mozdítja egy drága kép,
Lángol a szívem,
új vágy űz már feléd.
Vár rám most szép új világ,
szívem a tiéd,
hozzád, hozzád fűz a vágy.”

58.

“Kerestelek, hogy elmondhassam:
megtaláltalak, és elmondtam:
hogy szüntelenül kerestelek!”

59.

“Ha szeret Téged ő, annak
van sok kis apró jele,
Ha gyöngéd, figyelmes és azt
kéri, mindig légy vele.
Akkor szeret, ebben bizonyos
lehetsz,
S ahogy nézed, akkor már te
is szereted.”
(John Lennon)

60.

“Amióta szívem szeret Téged
Bizton tudom, sokkal többet érek.”
(Michelangelo)

61.

“Gyöngeségünk bűnös ebben nem mi,
Úgy alkottak, hogy így tudunk szeretni.”
(Shakespeare)

62.

“A pillanatok zörögve elvonulnak,
de te némán ülsz fülemben.
Csillagok gyúlnak és lehullnak,
De te megálltál szememben.”
(József Attila)

63.

“Érted vagyok, és Te értem vagy
Te értelmet és fényt adsz minden napnak
Szeretlek én és kettőnk dolgán
Nem változtat többé semmi már.”
(Thomas Hardy)

64.

“A szerelemben nincsenek évek
A szerelemben csókok vannak.
A szerelemben jaj a fösvénynek!
A szerelemben csak azok élnek,
Kik szerelemből mindent odaadnak.”
(Gyónyi Géza)

65.

“Kis hajó az élet tengerén,
ketten vagyunk, csak te meg én,
viharban, forró napsütésben.
Halálig együtt az élet tengerében
szeretni kell, nagyon szeretni,
s minden vihart könnyebb elviselni.
S ha majd egyszer véget ér az élet,
utolsó mondatom: szeretlek téged.”

66.

“Köszönöm az életnek, hogy Téged megadott
Köszönöm a sorsnak, hogy hozzám elhozott,
áldom az utat, amelyre most léptünk
vigyázz rá, hogy róla soha le ne térjünk.”

67.

“Tégy örökké boldoggá engemet,
Néked adom tiszta lelkemet,
Légy hozzám kedves és türelmes,
Mert együtt élni csak így érdemes.”

68.

“Ne rejtőzz el, úgy is látlak!
Rád csukom a szempillámat.
Benn dörömbölsz a szívemben,
s elsimulsz a tenyeremben,
s elsimulsz az arcom bőrén,
mint vadvízen a verőfény.
Nagyon jó vagy, jó meleg vagy,
nagyon jó így, ha velem vagy.
Mindenekben megtalállak,
s öröm markol meg, ha látlak.
Nézz rám, szólok a szemednek,
ne fuss el, nagyon szeretlek.”

69.

“Sírok, ha sírsz, ha ragyogsz, ragyogok,
néma barátod, rabszolgád vagyok,
alázatos és bizalmas barát,
aki nem kér semmit, csak néz és imád,
és nem akar lenni csak általad,
csak az árnyéka annak, ami vagy.”
(Szabó Lőrinc)

70.

“Vagyok, mint megszegendő kenyered,
Mint színt adó tüzed, s mint tiszta csermely,
Ki holtadig kísér utad hő társaként.”
(Yves Bonnefoy)

71.

“Jó érezni azt, hogy szeretlek,
nagyon és egyre jobban.
Ott bujkálni a két szemedben,
rejtőzködni a mosolyodban.
Érezni, hogy szemeid már szememben
élnek és néznek.
S érezni azt, ha szép, veled szép,
s csak veled teljes az élet,
Mert hisz csak egymást szeretve
lehetünk boldogok.”
(Illyés Gyula)

72.

“….Szél vagy zápor talán,
vagy egyszerűen az, hogy létezel
mozdítja meg itt és most a világot.”
(Pilinszky János)

73.

“Az öröm ott kezdődik, amikor
abbahagyod saját boldogságod keresését
azért, hogy megkísérelj másokat
boldoggá tenni.”
(Michel Quoist)

74.

“Elmúlt mint száz pillanat,
S tudjuk mégis, hogy múlhatatlan,
mert szívek őrzik, nem szavak.”
(Végh György)

75.

“A boldogságot nem lehet ajándékba kapni,
Egyetlen titka: adni, mindig csak adni,
Jó szót, bátorítást, mosolyt, hitet,
És sok, sok önzetlen, tiszta szerelmet.”
(Goethe)

76.

“Amikor megszólal az orgona zenéje
Elhangzik mindkettőnk ajkán az igen
Sorsunk ekkor eggyé forr majd össze
Szeretni akarlak, megtartani mindörökre
Kezem feléd nyújtom, szívem neked adom
Melyet vissza soha nem kérek
Szeress egy életen át, úgy, mint én téged
Akkor is ha megöregszünk
És akkor is, ha már nem élek.”
(Ady Endre)

77.

“Tiéd volt a szív tavaszán nyílott első érzelem,
Az utolsó dobbanás is a Tiéd lesz kedvesem.
Te azért születtél, hogy szeressenek,
Én azért, hogy Téged szeresselek,
És csak annyit ér az életem,
Amennyi boldogságot te adsz énnekem.

78.

“A csókod festi kékre az eget,
szemed színétől zöldülnek a fák.
Nélküled üres minden képkeret
és világtalan az egész világ.
(Weöres Sándor)

79.

“Semmi sem édesebb a szeretetnél,
semmi sem erősebb,
semmi sem magasabb, tágasabb,
semmi sem kedvesebb, tökéletesebb
és jobb az égen és a földön.”
(Kempis Tamás)

80.

“Szerelem: meghódítani, bírni és megtartani
egy lelket, amely annyira erős, hogy fölemel
bennünket s annyira gyönge, hogy éppoly
szüksége van reánk, mint nekünk őreá.” (Paul Géraldy)

81.

“Örömöm sokszorozódjék a te örömödben.
Hiányosságom váljék jósággá benned.”
(Weöres Sándor)

82.

“Sorsunk egybeforr, együtt megyünk tovább,
Az élet viharában Te vigyázol reám.
Köszönöm, hogy szeretsz, s hogy hiszel bennem,
S hogy megosztod az életed velem.”
(Ady Endre)

83.

“Ígérd meg azt, hogy kezed kezemből vissza nem veszed,
s akkor is szeretni fogsz, mikor már én is vén leszek.”

84.

“Az élet csak egy jót ad nekünk:
Azé lehetünk, akit szeretünk.”
(Lope de Vega)

85.

“Most valóság lesz minden édes remény
Mely ott él szívünk rejtekén
Az élet és a szerelem tárt karokkal vár,
S hogy szép lesz-e csak rajtunk áll.”
(Fagyejev)

86.

“Nem az a szerelem tesz boldoggá bennünket,
amit kapunk, hanem amit adunk.”
(Nagy Endre)

87.

“Mi nem hirdetjük fennen, hangos szóval,
Csak te, csak én, örökké s holtomiglan,
Mi megpróbálunk csendben boldogok lenni,
Lelkünk mélyén őszintén, igazán szeretni.”
(Stendhal)

88.

“Igézve álltam, soká, csöndesen,
És percek mentek, ezredévek jöttek
Egyszerre csak megfogtad a kezem,
S alélt pilláim lassan felvetődtek,
És éreztem: szívembe visszatér,
És zuhogó, mély zenével ered meg,
Mint zsibbadt erek útjain a vér,
A földi érzés: mennyire szeretlek!”
(Tóth Árpád)

89.

“Az élet rögös útján nekünk találkozni kellett,
hogy hitben, szeretetben éljünk mi egymás mellett.
Fogd meg hát kezemet, és én Veled megyek,
reád bízom magam, mert nagyon szeretlek.”

90.

“Megfogom kezedet, s megígérem Neked,
hogy az élet rögös útján végig elkísérlek.
Boldogok leszünk, hisz én is szeretlek,
amíg szívem dobogni fog, hozzád mindig hű leszek.”

91.

“Nem tudjuk még, de mégis jó nagyon,
Itt vagy velem, s kezedet foghatom,
Ezer veszély, szakadék mélye vár
Le fogjuk győzni, hiszen ketten vagyunk már.”

92.

“Ha valaki szeret egy virágot,
amely csak egyetlen példányban
létezik csillag milliókon:
ez épp elég neki, hogy boldog legyen…”
(A.de Saint-Exupéry)

93.

“Megérteni egymást örömben, szenvedésben,
segíteni ha csak egy szóval, egy gondolattal is,
nagyobb művészet, mint végig barangolni a világot,
gazdagnak lenni és szórni a pénzt.
Mert lelkeink kincse talán a legnagyobb ajándék
és legszebb öröm, amit egymásnak adhatunk,
s amiért nem tudjuk elégszer mondani, hogy…KÖSZÖNÖM.”

94.

“A tengerpartot járó kisgyerek
mindig talál a kavicsok közt egyre,
mely mindöröktől fogva az övé,
és soha senki másé, nem is lenne.”
(Pilinszky János)

95.

“Szerelemünk táplálja a tüzet,
Lángjai korbácsolják az eget,
Fénye dacol a messzeséggel,
A tomboló vihar sem olthatja el!”

96.

“Az élet kanyargós útvesztőin
a szülői kéz vezetett.
S mikor én ezt elengedtem
Megfogtam a tiedet.
Mert úgy az élet mindig szomorú és hideg,
Ha örömödet, bánatodat elmondani nincs kinek.
Ezért soha ne hagyj el,
Mindig a szíveddel vezess.
És ehhez a legfontosabb, Hogy mindig nagyon szeress.”
(Szalai Evelina)

97.

“Két lélek és két ifjú szív.
Van-e szebb, mint mikor egymást meglelik?
Két lélek, amit a szeretet összeköt.
Olyan kapocs ez, amely örök.”

98.

“Lelkünk tiszta szerelmével oltár elé megyünk,
hogy egymásnak hűségesküt tegyünk,
S ha szerelmünk lángja parázzsá csitulna,
Gyermekünk szemében újra, s újra lobogna.”

99.

“Érted vagyok, és Te értem vagy
Te értelmet és fényt adsz minden napnak
Szeretlek én és kettőnk dolgán
Nem változtat többé semmi már.”
(Thomas Hardy)

100.

“S idő állj meg egy pillanatra
S ti rohanó percek várjatok,
Amíg ők ketten esküt tesznek,
Hogy egymáshoz örökké hűek lesznek,
Csak addig várjatok!”
(Goethe)

101.

” Feladok érted mindent,
Leszel cserébe Te a mindenem ? “

102.

” Mióta láttam a szemed tiszta fényét,
azóta nem tudok élni Nélküled,
Mióta megbűvölt egy pillanatnyi szépség
Azóta szeretlek én…”

103.

“A boldogság nem a dolgokban, hanem hajlamunkban rejlik;
s attól vagyunk boldogok, hogy azt mondhatjuk magunkénak,
amit mi szeretünk,
nem pedig azt, amit mások vélnek szeretetre méltónak.”
(La Rochefoucauld)

104.

“A boldogságot nem lehet ajándékba kapni,
Egyetlen titka: adni, mindig csak adni.
Jó szót, bátorítást, mosolyt, hitet
És sok-sok önzetlen tiszta szeretetet.”
(Goethe)

105.

“A házasság olyan valami,
mint amikor az ember
használati utasítás nélkül kezd el legóból építkezni.”

106.

“A játszótársam, mondd akarsz-e lenni,
akarsz-e mindig, mindig játszani,
Akarsz-e élni, élni mindörökkön,
játékban élni, mely valóra vált.”
(Kosztolányi Dezsõ)

107.

“Aki halandó, csak halandót
szerethet halhatatlanul.”
(József Attila)

108.

“Aki férjet vagy feleséget választ magának,
elhagyja apját, anyját, és követi azt.”
(Bibiai idézet)

109.

“Akit párodul melléd rendelt az ég,
Becsüld meg, szorítsd meg a kezét,
És ha minden álmod valósággá válik,
Akkor se feledd el,
Légy hű mind halálig.”
(Madách Imre)

110.

“Amikor megszólal az orgona zenéje,
Elhangzik mindkettőnk ajkán az igen,
Sorsunk ekkor eggyé forr majd össze,
Szeretni akarlak és megtartani mindörökre.

111.

Kezem feléd nyújtom, szívem Neked adom,
Melyet vissza soha nem kérek,
Szeress, egy életen át, úgy mint én téged,
Akkor is, ha megöregszünk és
akkor is, ha már nem élek.”
(Ady Endre)

112.

“Amit szívedbe rejtesz,
szemednek tárd ki azt,
amit szemeddel sejtesz
szíveddel várd ki azt.”
(József Attila)

113.

“A szerelembe – mondják –
belehal, aki él.
De úgy kell a boldogság,
mint egy falat kenyér.”
(József Attila)

114.

“A napjaid, e bennem átélt
napok átfolynak szememen,
mint hosszú sorok. S úgy állt össze
közös könyvünk: a szerelem.
S ahogy fejlik meséje
hõsnõm vagy benne és hõsöd én.
Bármi legyen, rossz vagy jó végünk,
Életnek szép e dús regény.”

115.

“Arra születtem, hogy megszeressenek,
S megszeressem én is azt, akit lehet.
Arra születtem, hogy boldog is legyek,
S tovább adjam egyszer az életemet.”
(Adamis Anna)

116.

“A szellem szépsége csodálatot, a léleké tiszteletet, a testé
pedig szerelmet ébreszt. A tisztelet és a csodálat mértékletes;
csak a szerelem szertelen.”
(Fontenelle)

117.

“A szerelem gyönyörűséges virág,
de meg kell lennie bennünk a kellő bátorságnak,
hogy irtózatos szakadék szélén szedjük.”
(Stendal)

118.

“A szerelemben nincsenek évek,
A szerelemben csak csókok vannak.
A szerelemben jaj a fösvénynek!
A szerelemben csak azok élnek,
Kik szererelmbõl mindent odaadnak.”
(Gyóni Géza)

120.

“Az élet egy, csak egy jót ad nekünk:
Azé lehetünk, akit szeretünk.”
(Lope de Vega)

121.

Az élet remény, küzdelem, bukás,
Sírig tartó vágy, versenyfutás.
Keresni mindig a jót, a szépet.
Tudom, ez az élet!

122.

Az élet rögös útján nekünk találkozni kellett,
hogy hitben, szeretetben éljünk mi egymás mellett.
Fogd meg hát kezemet, és én Veled megyek,
reád bízom magam, mert nagyon szeretlek.

123.

Megfogom kezedet és megígérem Neked,
hogy az élet rögös útján végig elkísérlek.
Boldogok leszünk, hiszen én is szeretlek,
amíg szívem dobogni fog, hozzád mindig hű leszek.

124.

“Az életet véges végig együtt kell leélni,
Úgy válik el mit ér a nő és a férfi.
Jót és rosszat megosztani, kacagni és sírni,
a szerelem dal, melyet együtt kell megírni.”
(Sztyepan Soripacsov)

125.

“Az ember egy napon rádöbben arra,
hogy az életben igazán semmi sem fontos.
Sem pénz, sem hatalom, sem elõrejutás, csak az,
hogy valaki szeresse őt igazán.”
(Goethe)

126.

“Bármily csodálatos is az első szerelem,
semmi nem olyan felkavaró, mint ha az emberkap egy második esélyt is a boldogságra.”

127.

“Boldogságban Veled élni,
Ezt sohasem felcserélni,
Így legyen.”
(Berecky Dénes)

128.

“Csak egy lány meg egy fiú – a dicső
Győzelmi krónika,
Az semmivé lesz, de az ő
Történetük soha.”
(Thomas Hardy)

129.

“Egy életre elköteleztem magamat,
Választottam.
Mostantól kezdve nem az lesz a célom,
hogy azt válasszam, aki tetszik nekem,
Hanem, hogy annak tetszem, akit választottam.”
(Alain)

130.

“Élj, szeress, légy boldog,
És hidd el nekem:
Szeretni annyit jelent,
Mint élni valakiért,
s ez teszi szebbé az életet.”
(Saint de Exupery)

131.

Eljegyeztelek nehéz szerelemmel
Téged, ki hű vagy és halk mint az ég,
S felesküszöm szelíd, szép kezedre,
hogy el ne hagyjalak, amíg csak élsz!

132.

” – Elkapom az arcod és a pillanat
szeszélyét, minden mozdulatodat,
mint mély eget a mély tenger szíve,
befogadlak, mint senki sohase,
hívlak, jössz, eldobsz, és várlak megint,
és szeretlek a parancsod szerint,
sírok, ha sírsz, ha ragyogsz, ragyogok,
Néma barátod, rabszolgád vagyok,
alázatos és bizalmas barát,
aki nem kér semmit, csak néz s imád,
és nem akar lenni, csak általad,
csak az árnyéka annak, ami vagy.”
(Szabó Lõrinc)

133.

“Én már
sehol se vagyok
Én
te vagyok”
(Képes Géza)

134.

“Érted vagyok, és Te értem vagy,
Te értelmet és fényt adsz minden napnak
Szeretlek én és kettőnk dolgán
Nem változtat többé semmi már.”

135.

“…És beleborzongok, látván, hogy Nélküled éltem.”
136.
Esküvőre kondul ma a harang,
Új fészket kap két fehér galamb.
Teljesedjen minden kívánsága,
Boldogság kísérje új otthonába.

137.

Halkan csendül a kisharang,
Imára kulcsol a kezünk,
Két szív kezet nyújt egymásnak,
Örök hűséget esküszünk.

138.

Ha majd aranygyűrű ragyog az ujjadon,
S édesanyád szívét marja a fájdalom,
Mert azt hiszi, elviszlek messzire,
S rajta kívül nem fog szeretni senkise.
Becsüld meg jól azt az aranykarikát,
Mert cserébe hagytad el az édesanyád.

139.

“Ha valaki szeret egy virágot,
amely csak egyetlen példányban lézik a csillagmilliókon:
az éppen elég neki, hogy boldog legyen,
ha a csillagokra pillant.”
(Saint de Exupery)

140.

“Ha van szerelem, amely tiszta – akkor az a szerelem az,
amely a szív mélyén rejlik,
s amelynek magunk sem vagyunk tudatában.”
(La Rochefoucauld)

141.

“Hogyha szeretsz, add a kezed,
és ne kérdezd, hogy ki vezet,
és ne kérdezd, hogy hova megyünk,
csak azt kívánd, örökre együtt legyünk.”
(Love story)

142.

“Igen” a válasz és ebben biztos vagy
Az “igen” belenyugvás, hagynod kell,
Hagynod kell, hogy úgy legyen.
(John Lennon)

143.

“Ígérd meg azt, hogy kezed kezemből vissza nem veszed,
s akkor is szeretni fogsz, mikor már én is vén leszek.”
(Heltai Jenõ)

144.

“Igézve álltam, soká, csöndesen,
És percek mentek, ezredévek jöttek,
Egyszerre csak megfogtad a kezem,
S alélt pilláim lassan felvetõdtek,
És éreztem: szívembe visszatér,
És zuhogó, mély zenével ered meg,
Mint zsibbadt erek útjain a vér,
A földi érzés: mennyire szeretlek.”
(Tóth Árpád)

145.

“Jó érezni, hogy szeretlek
Nagyon és egyre jobban
Ott bujkálni a két szemedben,
Rejtõzködni a mosolyodban
Érezni, hogy szemeid már
szemeimben élnek és néznek,
S érezni azt, ha szép, veled szép,
És csak veled teljes az élet.”
(Juhász Gyula)

146.

Karodba hajtom szerető szívem.
Rád bízom most már az életem.
Mi leszünk már csak, Te meg én,
És boldogan haladunk egy biztos cél felé.

147.

“Kis hajó az élet tengerén,
ketten vagyunk, csak Te meg Én,
viharban, forró napsütésben.
Halálig együtt az élet tengerében
szeretni kell, nagyon szeretni,
s minden vihart könnyebb elviselni.
S ha majd egyszer véget ér az élet,
utolsó mondatom: Szeretlek Téged.”
Köszönöm az életnek, hogy Téged megadott.
Köszönöm a sorsnak, hogy hozzám elhozott.
Áldom azt az utat, melyre most lépünk,
Vigyázz rám, hogy róla le ne lépjünk.

148.

“Köszönöm, hogy te vagy,
az órát köszönöm, amelyben fényül nyert e világtalan világ.
Köszönöm, hogy kezed kinyújtottad felém.
S árnyául elfogadtál sugárzó életednek.”
(Móra Ferenc)

149.

“Lásd meg kegyes atyánk mi házasságunkat,
Lelki testi jókkal víg társaságunkat,
Adj te kedved szerint nékünk magzatokat,
Nagy szép engedelmes fiakat, leányokat.”
(Sziráki Balázs)

150.

“Legigazibb vágyam, hogy sose hagyjalak el,hogy veled végre magammá lehessek.
És nem fogadom, hogy iszonyúan szeretlek.
Csak szeretlek.”
(Baranyi)

151.

” …Légy messze bár, mindig itt a helyed;
nem juthatsz túl gondolataimon,
S én velük vagyok, ők meg teveled;
S ha alszanak, fölkölti arcod éke
Szívemet szívem és szemem örömére.”
(Shakespeare)

152.

Megérteni egymást örömben, szenvedésben,
segíteni ha csak egy szóval, egy gondolattal is,
nagyobb művészet, mint végig barangolni a világot,
gazdagnak lenni és szórni a pénzt.
Mert lelkeink kincse talán a legnagyobb ajándék
és legszebb öröm, amit egymásnak adhatunk,
s, amiért nem tudjuk elégszer mondani, hogy “Köszönöm”.

153.

“Meghajtom magamat szerelmes szívedhez,
Lehajtom fejem szerény életedhez,
Életem öröme vígságod legyen,
S bánatunk és fájdalmunk is közös legyen.”

154.

“Megpróbáltalak levegőnek nézni,
de rájöttem, levegő nélkül nem tudok élni.”
(John Lennon)

155.

“Mert kell valaki, akihez beszélsz,
Mert kell egy másik, mások ellen,
Ne áltasd magad, ennyi az egész,
De ez eltéphetetlen.”
(Rab Zsuzsa)

156.

“Minden nap szép,
de a legszebb,
amit a mai ad nekünk.
Reméljük, hogy hosszú marad,
s örökké együtt leszünk.”
(Goethe)

157.

“Mire megszüljük egymást magunknak
kihordunk annyi kínt, kívül – belül,
hogy elszakadni egyikünk se tudhat
többé a másiktól: feltétlenül.
Valljuk egymást,
mint gyermekét az anyja. –
S akkor, ha majd fájdalmak súlya nyom
fele bánatod én veszem magamra
és bűneid felét is vállalom.”
(Garai Gábor)

158.

“Most valóság lesz minden édes remény,
Sok álmunk, mely ott él a szív rejtekén
Az élet és szerelem tárt karokkal vár,
S, hogy szép lesz-e, csak rajtunk áll.”
(Fagyajev)

159.

“Nélküled
mint az olló egy fele
– van árvább ennél? –
suta a sorsom, hogy vágjak vele?
Mit kezdenék, ha nem szeretnél?”
(Illyés Gyula)

160.

“Nem az a szerelem tesz boldoggá bennünket,
amit kapunk, hanem amit adunk.”
(Nagy Eszter)

161.

Nem ígérek kincset, csillagot,
Csak egy hű szívet adhatok.
Érzem másé nem lehetsz,
Én is csak a Tied, ha örökké szeretsz.

162.

Nem tudjuk még, de mégis jó nagyon,
Itt vagy velem, s kezedet foghatom,
Ezer veszély, szakadék mélyre vár
Le fogjuk gyõzni, hiszen ketten vagyunk már.

163.

“Nem tudod, mit rejt a sorsod
Mosolyt hoz-e vagy könnyeket
Tanuld meg hát feledni a rosszat,
S őrizd meg a boldog perceket.”
(Hemingway)

164.

Nincs szebb tartalma életünknek,
Mint megszépíteni azok életét,
Akiket szeretünk.

165.

“Oly sok szépet ígértünk egymásnak
Forrón lángol szerelmünk tüze,
Ha mindig ily szép lenne az élet
Tán nem is lenne szükség esküre.

166.

Legyen bármily hosszú is az élet,
Sírig tartó boldogságot ad,
Bátran nézhetsz az emberek szemébe,
Mindaddig, míg betartod szavad.”
(Drayton)

167.

“S ha ígérném, hogy ma odamegyek?
– Számolni kezdeném a perceket.
Örülnél? Hogy Örülnél? Mennyire?
– Ha szeretsz, szíved megszakad bele.
S ha mégse lehet, ha nem leszek ott?
Képzeld: máris zörgetem bokrodat!
– Nem mozdulok, el ne riasszalak!”
(Szabó Lőrinc)

168.

Sorsunk egybeforr, együtt megyünk tovább,
Az élet viharában Te vigyázol Reám.
Köszönöm, hogy szeretsz, s hogy hiszel nekem,
hogy megosztod az életed Velem.

169.

“Szerelem: meghódítani, bírni és megtartani
egy lelket, amely annyira erős, hogy fölemel
bennünket s annyira gyönge, hogy éppoly
szüksége van ránk, mint nekünk öreá.”
(Paul Géraldy)

170.

Szeress mert rövid az élet
Szeress mert múlnak az évek
Szeress mert annyira kívánlak
Szeress mert míg élek, csak téged imádlak.

171.

“Szeretlek, mint anyját a gyermek,
mint mélyüket a hallgatag vermek,
szeretlek, mint fényt a termek,
mint lángot a lélek, test a nyugalmat!
Szeretlek, mint élni szeretnek
halandók, amíg meg nem halnak.”
(József Attila)

172.

Szívem ezt a percet nagyon régen várja,
Amelyben Te leszel az életem párja.
Oly boldogan gondol szívem a jövöre,
Mikor elmondhatom: Enyém vagy örökre.

173.

“Szeretlek szívemmel,
Szeretlek lelkemmel,
Szeretlek ábrándos
Örült szerelemmel!”
Szeretem a mosolyod
S könnyeid egyaránt,
Szeretem erényid
Tiszta sugárzását,
Szeretem hibáid
Napfogyatkozását,
Szeretlek, kedvesem,
Szeretlek tégedet,
Amint embernek csak
Szeretni lehet.”
(Petőfi Sándor)

174.

“Szeretni egymást nem azt jelenti,
hogy egymást nézzük,
hanem együtt nézzünk közös céljainkat.”
(Saint de Exupery)

175.

Te azért születtél, hogy szeressenek,
Én azért, hogy Téged szeresselek
S csak annyit ér az életem,
Amennyi boldogságot adsz nekem.

176.

“Tégy örökké boldoggá engemet
Neked adom tiszta lelkemet.
Légy hozzám kedves és türelmes,
Mert együtt élni csak így érdemes.”
(Kolozsi Jenõ)

177.

Valóra válik a régi álom,
Te leszel a hűséges párom.
Mond igent és tedd rá életed,
A szavad szent, amíg a sír eltemet.

178.

“Várlak, mert tudom: visszajössz;
visszajössz, mert tudod, hogy várlak.
Tökéletes kör: te meg én
és tökéletes logika.
A tükör is csak akkor él,
ha van kit tükröznie.
egymás tetteinek oka vagyunk,
oka és célja – te tudod,
Athéné óvjon, Óvd magad.”
(Szilágyi Domokos)

179.

“Volnék bármilyen,
Tiéd volnék, szívem.
Királyi adománnyal
Adnám magam által.
Volnék bármilyen
Tiéd volnék, szívem.”
(Goethe)

180.

Szép szerelmem, hát nem érzed?
egy maradt az ég alatt:
az, amit két dobbanás közt
szíveink kimondnak.
(Szolovjov)

181.

Ami porba hal, az csak földi lom,
szépséged dalaimban lobog,
s dicső neved a mennybe fölírom.
S ott szerelmünk, bár minden sírba hull,
örökké él s örökké megújul.
(Edmund Spencer)

182.

S most jó reggelt, felébredt lelkeink,
kik egymást még félénken nézitek;
és mindenben szerelmetek kering,
s egy kis zugból a bárhol-t érzitek.
Felfedező új földet látogat,
más térképen néz új világokat –
világod én vagyok, s világom már te vagy.
(John Donne)

183.

Olyan a szerelem, mint a gyöngyszemű harmat,
Amelytől fénylik a szirom,
Amelyből felszökik, kévéjében a napnak,
Szivárvány-szikra, milliom.
(Victor Hugo)

184.

Szeretni foglak, kis bolondom,
soká: öröknél is tovább!
(Theophile Gautier)

185.

Volnék bármilyen,
Tiéd volnék, szívem.
Királyi adománnyal
Adnám magam által.
Volnék bármilyen,
Tiéd volnék, szívem.
(Goethe)

186.

Ringatta őket a fuvalom egyre jobban,
beteltek szerelemmel, s kék szívük egybedobbant.
(Francis Jammes)

187.

És szólt a zene egyre s egyre szebben,
és megbolydult, kavargott már a táj,
valami vágy feszengett mindenekben,
hószín mezőt emelt a láthatár,
tombolt a gyönyör vad önkívületben,
felserkent álmából a rózsa már,
majd Kelet felől piros tenger áradt
szép jeléül a nap támadtának.
(Radicsevics)

188.

Volna köröttem zord vadon,
sötét, veszett, sötét, veszett:
mennyország volna nékem az
együtt veled, együtt veled!
S ha volnék minden föld ura
az ég alatt, az ég alatt: koronám legszebb ékköve
volnál magad, volnál magad!
(Robert Burns)

189.

Szeretlek, ahogy se földön, sem mennyországban nem szeretnek. Halandó vagyok, húsból, vérből, földből származó, földbe menő. De halhatatlan az én szeretetem, mert földben gyökerezik, és lefoszlott róla minden földi nehézség mégis.
(Kodály Zoltán)

190.

Csak azt tudom, hogy társra sose várt
az én szívem, s lettél egyszerre társa,
elvéve tőle életet s halált,
hogy visszaadd másféle ragyogásra;
hol bennem erdő volt: dúvad- s madár-had
hazátlan csörtet villámtűz elől;
és kunyhóm összedől,
ha benne otthonod meg nem találtad.
(Weöres Sándor)

191.

Mondd, szeretsz, szeretsz… Hangod úgy zenél,
mint ezüst csengő, újrázva… Beszélj:
de ne feledd, hogy némán is szeress!
(Elisabeth Barrett Browning)

192.

Szerelmedért
Eltépett lelkemet
Istentől újra visszakérném,
Dicsőbb erénnyel ékesíteném,
S örömmel nyújtanám neked
Szerelmedért.
(Vörösmarty Mihály)

193.

Ki soha minden valószínűség ellen vakon nem hitt, ki soha nem kételkedett: az sohasem szeretett életében.
(Eötvös József)

194.

S ez a boldog kikelet
nem támadt az ég szavára,
csak egy néma és meleg
sugarától gyúlt ki lángja;
mint szívemben, amelyet
bús tél tartott leigázva,
tavasz támadt a szemed
egyetlenegy sugarára.
(Nicolaus Lenau)

195.

… ha mindketten így érezünk, magunk iránti kötelességnek tartom egymásban keresni föl jövendőnk boldogságának alapját, de nem csak azon boldogságét, mely talán addig tart, míg a szerelem első mámora, hanem egy teljes életboldogságot…
(Szendrei Júlia)

196.

Amit szerelemből teszünk, mindig jón és rosszon túl történik.
(Friedrich Nietsche)

197.

Esküdjék meg ön, hogy szerelme most szent és tiszta minden egyéb érdektől, s hogy hiszi, miként életével egyhatárú szerelme. Akkor, ha ezt megteszi ön, akkor nincs akadály, nincs gát, mely öntől elszakíthasson, akkor jobban nem szerethetem ugyan, mint most, mert ez lehetetlen, de imádni fogom és boldogítani önt lelkem egész hatalmával és szenvedélyével!
(Szendrei Júlia)

198.

Nincs nehézség, melyet a szerelem le ne győzne.
(Eötvös József)
199.
Az igazi remekmű néha nem is olyan tökéletes. Csak sugárzik, a “csak álom” is benne van, a csillagok fénye, a tündéri. S a feladatnak ez a része, amikor a művész már nem tud művén segíteni; az utolsó ecsetvonást, a tündérit az Isten végzi el.
(Márai Sándor)

200.

Soha ne félj kimondani azt, amiről egész lelkeddel tudod, hogy igaz.
(Márai Sándor)

201.

Láttalak, rám néztél,
mint még soha más,
lényed fényes csillag lett
életem égboltján.
Veled teljes minden,
boldog lett a világ,
s örökmécsesként ég
szívünkben ez a láng.

202.

A csókod festi kékre az eget,
szemed színétől zöldülnek a fák.
Nélküled üres minden képkeret
és világtalan az egész világ.
(Weöres Sándor)

203.

Ha a szépséget keresed, ne engem szeress,
hiszen a legszebb nem lehetek!
Ha a jóságot keresed, ne engem szeress,
hiszen a legjobb nem lehetek!
Ha a szerelmet keresed, engem szeress,
hiszen senki nincs, aki téged nálam jobban szeret!

204.

Szeretlek, hála az égnek,
szeretlek, akár az angyalok.
Szeretlek, boldogságom titka,
szeretlek, mást nem mondhatok.

205.

Szívemet neked adom.
életem megosztom veled,
mert nélküled élni nem tudok,
és soha már nem is akarok.

206.

Álmaimban, ezer éjen,
láttalak már réges-régen.
Szívemben éreztem bizton,
veled lehetek csak boldog.
Arcod néztem, kezem fogtad,
hű szívem szívedbe zártad.
Elvezettél tündérföldre,
hogy miénk legyen az éden.

207.

Szeretem lelkednek
Magas röpülését,
Szeretem szívednek
Tengerszem – mélységét,
Szeretlek, ha örülsz
És ha búbánat bánt,
szeretem mosolyod
S könnyeid egyaránt…
(Petőfi Sándor)

208.

Lennék hűs fád, árnyékot adó,
lennék virágod, illattal csábító.
Lennék Napod, fénye világodnak,
lennék Holdad, éjen álmodó.
Lennék szeled, lágyan hűsítő,
lennék vágyad, forrón csábító.
Vagyok ami vagyok, a téged álmodó,
vagyok a szerelmes, a szívét adó,
vagyok a társad, az életre szóló.

209.

Talányos utakon jár,
váratlan a szerelem,
de ha ránk talált,
összefűz örökre.
Fogadd el tőlem
az élet kalandját,
szerelmem, hűségem,
s kettőnk boldogságát.

210.

Boldogsághoz mi kell nekem?
Nap, hogy nappal fény legyen.
Hold, hogy éjjel is megleljelek.
Te, hogy velem éld le az életed.

211.

Borús napok napfénye vagy,
a világ hihetetlenül szép veled.
Veled élnem egy életen át,
csak ez vágy hatja át a szívem.

212.

Felhők felett égen szállni,
ketten a világban állni,
egyszerűen együtt lenni,
álmodni és tervezgetni. egymás karjába merülni,
félelmeket elsöpörni,
feloldódni, összebújni,
együtt élni és szeretni.
Csak ennyit akarunk…

213.

Szívem kereste őt,
kiben megbízhatok,
ki gondol majd reám,
akire vágyhatok.
Lelkem kereste őt,
aki jobbik felem,
ki el nem hagy soha,
s boldog lesz velem.
Mára szívem repes,
együtt dobban veled,
ma már lelkem teljes,
társra lelt tebenned.

214.

„Karodba hajtom szerető szívem,
Rád bízom most már az életem
Mi leszünk már csak Te meg Én
És boldogan haladunk egy biztos cél felé
Ha majd felemelem fátylad
és ha az elhangzott igent
Csókkal pecsételem meg
Ne ejts könnyet, csak halkan szólj”

215.

„Akit párodul melléd rendelt az ég, Becsüld meg, szorítsd meg kezét.
És ha minden álmod valósággá válik,
Akkor se feledd el, légy hű mindhalálig”
(Madách)

216.

„Eljegyeztelek nehéz szerelemre
Téged, ki hű vagy és halk, mint az ég.
S felesküszöm most szelíd, szép kezedre Hogy el ne hagyjalak, amíg csak élsz.”

217.

„Sorsunk egybeforr, együtt megyünk tovább,
Az élet viharában Te vigyázol rám. Köszönöm hogy szeretsz, s hogy hiszel nekem,
S hogy megosztod az életed velem.”

218.

„A siker csak percre kedves a hatalom hűtlen,
Többet ér ennél a csendes, vigasztaló szerelem.
Nem is kérek semmi mást, csak mosolyodat, szavadat, rózsát, napfényt, lombos árnyat, ragyogást a fák alatt.”
(Victor Hugó)

219.

„Mi nem hirdetjük fennen, hangos szóval csak Te, csak én holtomiglan!
Mi megpróbálunk csendben boldogok lenni, lelkünk mélyén igazán, őszintén szeretni.”
(Stendhal)

220.

„Most valóra válik minden édes remény, Mely ott ég a szívünk rejtekén.
Az élet és a szerelem tárt karokkal vár,
S hogy szép lesz-e, csak rajtunk áll.”
(Fagyajev)

221.

„Indul a hajnal bíbor fátyla
Arany szálakkal átszőve már.
Örök hűséget esküdve egymásnak
Indul egy ifjú pár.”

222.

„Érezni, hogy szemeid már szemeimben élnek és néznek
S érezni azt, ha szép Veled szép és csak Veled teljes az élet.”
(Illyés Gyula)

223.

„Ígérd meg azt, hogy kezed kezemből vissza nem veszed,
S hogy szeretni fogsz akkor is
Mikor már én is vén leszek.
Ígérd meg azt, hogy szemrehányást
Szíved magába nem fogad,
S nem kéri tőlem soha vissza
Aranyos ifjúságodat.”
(Heltai)

224.

„Hogyha szeretsz, add a kezed
És ne kérdezd, hogy ki vezet
És ne kérdezd, hogy hová megyünk
Csak azt kívánd: örökre együtt legyünk.”
(Love Story)

225.

„Az élet rögös útján nekünk találkozni kellett,
Hogy hitben, szeretetben éljünk egymás mellett.
Fogd meg hát kezemet, s én veled megyek, Reád bízom magam, mert nagyon szeretlek.
Megfogom kezedet, s megígérem neked, Hogy az élet rögös útján végig elkísérlek Boldogok leszünk, hisz én is szeretlek,
Amíg szívem dobogni fog, hozzád mindig hű leszek”

226.

„A szerelem virág, melyet hagynod kell, hogy növekedjék.”
(John Lennon)

227.

„A boldogságot nem lehet ajándékba kapni,
Egyetlen titka: adni, mindig csak adni.
Jó szót, bátorítást, mosolyt hitet,
És sok-sok önzetlen, tiszta szeretetet.”
(Goethe)

228.

„Némán figyelj és fogadj szemedbe, Némán figyelj és fogadj szívedbe. Feléd induló kezembe némán ejtsd kezed, mely hűséges és erős.”
(Duhanel)

229.

„Szeretni Tehozzád szegődtem…”
(Nagy László)

230.

„Valóra válik a régi álom Te leszel a hűséges párom.
Ígérd meg, és tedd rá életed, hogy szeretni fogsz, amíg a sír eltemet.”

231.

„Együtt ragyog vagy halványul a Te neved s az én nevem.
Egyek vagyunk örökre, mint a költészet és a szerelem.”
(Benjámin László)

232.

„Amikor megszólal az orgona zenéje, Elhangzik mindkettőnk ajkáról az igen, Sorsunk akkor eggyé forr majd össze, Szeretni akarlak és megtartani mindörökre.
Kezem feléd nyújtom, szívem neked adom,
Melyet vissza soha nem kérek.”
(Ady)

233.

„Jó érezni azt, hogy szeretlek
nagyon és egyre jobban.
Ott bujkálni a két szemedben,
Rejtőzködni a mosolyodban,
érezni, hogy szemeid már szemeimben élnek és néznek,
S érezni azt, ha szép, veled szép,
És csak veled teljes az élet.”
(Illyés Gyula)

234.

„Oly sok szépet ígérünk egymásnak
Forrón lángol szerelmünk tüze
Ha mindig ily szép lenne az élet
Tán nem is lenne szükség esküre.

235.

Mintha az emberek elfelejtették volna
ezt az igazságot…
Neked azonban nem szabad elfelejtened. Te egyszer s mindenkorra
felelős lettél azért, akit megszelídítettél…”
(Exupéry: A kis herceg)

236.

„Nem tudom miért, s meddig
Maradok meg még neked,
De a kezedet fogom,
S őrizem a szemedet
(Ady Endre)

237.

„Nem ígérek kincset, csillagot
Csak egy hű szívet adhatok!
Érzem másé nem lehetsz
Én is csak a Tied, ha igazán szeretsz.”

238.

„Köszönöm az életnek,
hogy Téged megadott
Köszönöm a sorsnak,
hogy hozzám elhozott.
Áldom azt az utat,
amelyre most lépünk,
Vigyázz rá, hogy róla
soha le ne lépjünk!”

239.

„Áldassék hát a kötelék,
Mely szíveinket szelíden fogja össze…”
(Paul Geraldy)

240.

„A szerelem olyan bűn,
melyben nem lehetünk meg cinkostárs nélkül.”

241.

„…A szerelem olyan mint a fa, magától növekszik, mély gyökeret ereszt valónkba, és gyakran tovább zöldül a szív romjain.”
(Victor Hugó)

242.

„Egyetlen szív kell csak nekem,
egy messziről dobogó néma jel.
Egyetlen szó: egy halk igen,
amit nem magányos csillag üzen.”
(S. Nagy István)

243.

„A nap kihull, a Föld kiszárad,
az ég üres lesz nélküled,
és én senki vagyok, ha te nem vagy velem,
Annyira szeretlek!”
(Sütő István)

244.

„A semmi a minden
A minden a semmi,
Ahogy az első percben,
Csak úgy szabad szeretni.”
(Gyurkovics Tibor: Örök)

245.

„Sokkal jobban vagyon dolga az kettőnek, hogynem az egynek.”
(Prédikátorok könyve)

246.

„Szeress nagyon,
hogyan, tudod Te jól azt,
Mint Nap havat, amit magába olvaszt.”
(József Attila)

247.

A szerelem gyönyörűséges virág,
de meg kell lennie bennünk a kellő bátorságnak,
hogy irtózatos szakadék szélén szedjük.”
(Stendhal)