12dec/13

Új esküvői meghívó betűtípusok

Megduplázódott az esküvői meghívóba való betűtípusaink száma. Az újak között rengeteg egyedi kézírásos típus van, de akad köztük pár a vidámabb meghívókba illőből is. Megtekintésükhöz az esküvői meghívók pont alatt válaszd az “Ajánlott betűtípusok” alpontokat és válassz kedved szerint. (Az újak a 3. illetve 4. pont alatt találhatóak).

A megnyílt pdf fájlok minőségromlás nélkül nagyíthatóak, így “közelről” is alaposan szemügyre veheted, de akár el is mentheted vagy ki is nyomtathatod.

12dec/13

Új esküvői meghívók, új színek

CE9011 néven új meghívóval tudunk szolgálni, aminek érdekessége hogy nyolc féle színben elérhető, így biztosan tudtok olyat választani ami nem bontja meg a nagy nap színharmóniáját.

CE9003 néven szintén megjelent egy új típus ami öt színben elérhető.

CE8018-as meghívónk már bordó színben is elérhető az eddigi ezüst és krém mellett.

A CE8019-es meghívó is elérhető mostantól bordóban (eddig krém volt és barna), valamint megjelent a betétlapos variáció is, ami lehetővé teszi mind a barna mind a bordó meghívó esetén, hogy egy beige színű betétlappal bővítve a meghívót szövegezni lehessen bordó és barna színekkel is (nagyon jól néz ki!)

A fenti meghívókat a 2b jelű albumban tudjátok megnézni

12dec/13

Tevékenységi körök

Öntapadó matrica készítés, szitanyomás

A legelterjedtebb reklámtermékek. Jelen vannak az élet minden területén, termékcímkéktől kezdve a gépkocsik oldalára, szélvédőjére ragasztott matricákon át, az ipar számos területéig. Feladatuk a reklám, a tájékoztatás. Alacsony előállítási árukhoz viszonyított hosszú élettartamuk miatt (kültéren is) népszerűségük nem véletlen.

Öntapadó matrica készítés Szeged Budapest

Esküvői meghívó készítés

Bárhonnan megéri rendelni, mivel a fiatal pár folyamatosan nyomon követheti a készülő meghívók állapotát. Az ország teljes területére (sőt rendszeresen külföldre is) szálltunk. Kínálatunkat folyamatosan frissítjük, bővítjük.

Esküvői meghívó készítés Budapest Szeged Kecskemét Békéscsaba Miskolc Győr

 

 

 

 

 

Digitális nyomda – Szeged, Budapest

Mert mi igazán jól nyomjuk

Digitális nyomda Szeged Budapest

 

Járműdekoráció

Nagy, mozgó, ingyenes reklámfelület. Kell ennél több?

Járműdekoráció Szeged

 

 —– KORÁBBI HÍREINK —–

09aug/11

Nyomdai Árgarancia

Nem elégedett az eddigi nyomdájával?
Szeretné olcsóbban kapni pl. névjegykártyáját, plakátját, szórólapját, vinil matricáit, prospektusát?

Akkor ideje váltani.
Tegyen próbára minket! Garanciát vállalunk!

nyomdai_argarancia_szeged_budapest

Garantáljuk hogy 5%-kal alacsonyabb áron elkészítjük azt, amit eddig másnál rendelt meg.

Az Nyomdai Árgarancia igénybevételéhez nem kell mást tennie, mint számlával igazolni az eddigi árat.

A Nyomdai Árgarancia feltételei:
– Az Árgaranciára való igényét Önnek kell jeleznie.
– Az Árgarancia csak szita-, digitális- és ofszet nyomdai munkákra vonatkozik (esküvői meghívókra és dekor termékekre nem).
– Az Árgarancia csak bemutatott számla alapján (beszkennelt vagy személyesen bemutatott) érvényesíthető, más szolgáltatónál kapott árra vonatkozik.
– Az Árgaranciánál bemutatott számla nem lehet régebbi 3 hónapnál.
– A viszonyított termékek minden paraméterének pontosan meg kell egyeznie (mennyiség, nyomás, alapanyag, kötészet, határidő stb.).
– A Nyomdai Árgarancia visszavonásig érvényes és minden ügyfelünk igénybe veheti.
– Fenntartjuk a jogot hogy ellenőrizzük, esetleg elutasítsuk egyes tételek teljesítését.

Keressen bennünket és csalódjon kellemesen!

Digitális nyomdai és ofszet nyomdai munkák (pl. szórólapok, prospektusok) kapcsán:
Pálfi Tünde
Tel.: 30/355-30-41
digi (kukac) faragoprint (pont) hu

Szitanyomott termékek (pl. vinil öntapadó matricák) kapcsán:
Faragó Zoltán
Tel.: 30/219-69-40
kapcsolat (kukac) faragoprint (pont) hu